Nem fogunk mindannyian ott állni a gyászszertartáson, de lélekben egyedül maradt élettársa, Árvai Kati mellett leszünk...
Itt, most egy dallal, amit Géza nagyon szeretett, és egy verssel - melyet munkatársunk, Ferencziné Bezse írt, és adott át nekünk - búcsúzunk:
RÓZSÁK A HAVON...
Egy asszony megy az úton rózsával a kezében,
Ábrándosan mereng, s könny csillog szemében.
Régen volt valaki akinek a virágot adta,
De valami erősebb volt, és tőle elrabolta.
A rózsák vörös arccal mosolyognak rá,
Ő átkarolva fogja, s mintha beszélne hozzá.
Hullik a hó, s játszik velük a rózsa,
Mintha ez a világ lenne az öröm hordozója.
Sietteti lépteit, megy a bánat felé,
Hallja a hangokat, mely szólítja nevét.
Belép egy csendes kertbe ahol a némaság az úr,
Ahol a sok kis lakásra, most a fehér hó hull.
Odalép egy sírhoz, megsimítja kövét,
s arra gondol hirtelen, -egy álommá lett valóság, mely örökké az övé.
Letette a rózsákat a fehér hóra, könnyezve távozott.
De nyomasztó az érzés, hogy egy gyönyörű életből
csak - kő maradt és rózsa.
( Ferencziné Erzsébet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése