2010. június 28., hétfő
“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”
(Veronica A. Shoffstall)
2010. január 1., péntek
Tök fölösleges újévi fogadalmak
...avagy szereted-e önmagad annyira, hogy életed során nagyon sok sikerélményt adj önmagadnak?
Az újévi fogadalmak tipikus élettartama néhány nap, legfeljebb néhány hét. Legtöbbjüket az őket elhatározó ember a régi szokások hatalma által körülbelül ennyi idő után „ejti”.
Miért? Azért, mert egy elhatározáshoz kapcsolt kitartás független az év időszakától, független a téli ünnepektől. A változás megvalósításához szükséges kitartás nem fog megszületni csak azért, mert most kezdődik az Új Év, sem azért, mert új naptárat tettünk a falra. A tapasztalat mindenképpen ezt igazolja.
A változás megvalósításához elsősorban magában az emberben van szükség komoly változásra. Az illető két füle között. A szilveszter, egy új évszám (2009 helyett 2010), egy új naptár önmagukban nem fognak komoly változásokat kiváltani, mert ezek külső tényezők.
Komoly változásokhoz néha hirtelen tudatossági-szint ugrásra van szükség, egy elemi erejű rádöbbenésre, ami – tisztelet a kivételnek – a legtöbb embernél akkor következik be, amikor egy rossz szokás már „annyira fáj” és a károkozás annyira nyilvánvaló, hogy már nem lehet a szőnyeg alá söpörni.
Például: nemrég egy vállalkozóval beszélgettem és említette, hogy azóta tette szokássá, hogy lazább tempót diktáljon, amióta átesett egy infarktuson. Előtte két céget vezetett és közben házat is épített. Ebből a hajszából egy infarktus ébresztette fel. (Nem az új év.)
Ismerek olyant is, aki a sok kávétól erős rosszulléttel járó tachycardiás állapotba került (kórosan magas pulzusszám), ami kiváltotta nála az elhatározást, hogy több kávét nem iszik. Azóta soha nem is ivott, pedig korábban „nem tudott létezni” kávé nélkül.
Vagy valaki akkor kezdi „többet ésszel és szívvel, mint túlórával” építeni a karrierjét, amikor egyszer csak későn este az üres lakásba érkezik – a felesége gyerekekkel együtt elköltözött, mert elege lett abból, hogy a férj a túlórák miatt már szinte csak aludni jár haza. Talán nem véletlen, hogy annyi vállalati felső vezető – férfi is, nő is - él egyedül.
Van valami, amit sok ember nem tud. Éspedig: a tartós változáshoz erős érzelmekre van szükség. Fent említett példák – infarktus, rosszulléttel járó magas pulzus, a család hirtelen szétesése, amelyek egy ember számára fontos dolog rádöbbenést nyújtó, hirtelen elvesztését jelentik - mind olyanok, amelyek komoly félelmet vagy ijedtséget – azaz erős érzelmeket - váltanak ki az emberben. Az ilyen erős érzelmek azok, amik az átélt tapasztalatot rögzítik az agyban. Ezek azok, amelyeknek köszönhetően tapasztalati tanulás történik. Tehát: a változás tartóssá tételéhez erős érzelmek kellenek.
Megismétlem: E-RŐS ÉR-ZEL-MEK.
Ilyen esetekben az ember két füle között tényleges változás történik. Amíg nem jelennek meg az erős érzelmek, addig nem történik változás. Ez a tényleges változás magában az agyban, az újonnan kiépült neuron-pályák formájában történik – és az új neuron-pályák már automatikusan hozni fogják az új cselekvési formákat és velük a tartós változásokat.
Természetesen nem csak erős, negatív érzelmek tudnak változást kiváltani. Erős, pozitív érzelmek ugyanúgy. Egy komoly sikerélmény, amit én adok magamnak, szintén változás-erősítő hatású.
Például megpályázok egy számomra szinte elérhetetlennek tűnő állást, és – bár végig kétségek mardosnak, hogy vajon sikerülni fog-e, vajon megkapom-e a kért, nekem nagyon magasnak tűnő fizetést – végül megkapom az örömteli értesítést: elfogadták a pályázatomat és felvettek a kért fizetéssel. A jó hír hallatán örömmámorban úszom – és ez is egy olyan, erősen pozitív érzelmi állapot, ami az egész tapasztalatot – a pályázási folyamat minden lépését és végül az értesítés emlékét – tartósan rögzíti az agyamban.
Megismétlem: E-RŐS ÉR-ZEL-MEK.
Vagy aki egyedülálló és párkeresési üzemmódban van, mondjuk randit kér valakitől, akiről első blikkre azt mondaná, hogy az őt úgyis visszautasítaná. Aztán – csodák csodája – a kiszemelt személy igent mond és örömmel fogadja a meghívást. Sikerélmény!
Egyszer egy szemináriumi résztvevőm, egy fiatalember a félelmek legyőzésével kapcsolatban mesélte, hogy mennyire félt randit kérni egy lánytól, aztán összeszedte magát és tett egy bátor lépést a lány felé, mire a lány nagyon bátornak nevezte őt, mondván, hogy látja, hány fiú pislog rá félénken és nem mernek kezdeményezni. Még ha egy ilyen esetben a randi nem is ismétlődne meg, a puszta kezdeményezés ténye, a félelem ellenére való cselekvés – főleg, ha eléri a kívánt eredményt – biztosítja a pozitív érzelmeket, amelyek további megerősítést adnak az újbóli cselekvésre.
Megismétlem: E-RŐS ÉR-ZEL-MEK.
Ezért is nagyon fontos, hogy döntsem el, hogy szeretni fogom magam életem végéig és az önmagam iránti szeretet jeléül adjak magamnak minél több sikerélményt! Amikor megvan a sikerélmény, megvannak a belőle származó pozitív érzelmek, a tapasztalati tanulás nagyon erős – és az agyban rögzült sikerélmény további sikerekhez fog segíteni.
Újévi fogadalmak helyett erre van szükség – önmagamnak adott sikerélményekre és a belőlük származó pozitív érzelmekre, az év bármely napján. Semmi nem segít úgy sikerre, mint maga a siker!
Életem egyik legnagyobb sikerélménye az volt, amikor friss diplomásként Kolozsvárról egy hátizsákkal, két bőrönddel, némi készpénzzel, relatív jó angol nyelvtudás birtokában átjöttem Budapestre úgy, hogy csak minimális segítségre - ideiglenes lakhatás - számíthattam barátoktól, ismerősöktől, és végül állást kaptam egy multinacionális tanácsadó cégnél. Amit az állás sikeres megpályázása során és után átéltem, olyan erős pozitív élményt adott, amire a szárnyalás szó enyhe kifejezés és mostanában jöttem rá, hogy azóta is egy hasonló élményre vágyom.
Mi itt a lényeg: ezt a sikerélményt én adtam magamnak. Voltak legyőzni való félelmek, voltak megtorpanások, voltak hátráltató tényezők, voltak elbizonytalanodások – több hónapon keresztül. Az erősen negatív érzelmekkel való megküzdés – igen, mertem velük szembesülni - és a pozitív érzelmeket biztosító sikerélmény egy teljesen más tudatossági szintre segített – ami megerősítést adott a további sikerekhez. (Az egész történetet részletesen leírtam a könyvemben – megjelenés januárban.)
Talán nem meglepő, hogy az elhatározás, hogy nekivágok egy ilyen kalandnak, szintén nem újévkor született…
Hozzál felelős döntést a negatív, hátráltató érzelmekkel való szembenézésről. Vállald be őket, cselekedj a gátló érzelmek ellenére minél gyakrabban, hosszú távon adj magadnak minél több sikerélményt (önszeretet!) és néhány év után teljesen fölöslegessé válnak az újévi fogadalmak…
Szerző: Boér Tamás
2009. december., www.harmonet.hu, "Karrier" rovat
Miért? Azért, mert egy elhatározáshoz kapcsolt kitartás független az év időszakától, független a téli ünnepektől. A változás megvalósításához szükséges kitartás nem fog megszületni csak azért, mert most kezdődik az Új Év, sem azért, mert új naptárat tettünk a falra. A tapasztalat mindenképpen ezt igazolja.
A változás megvalósításához elsősorban magában az emberben van szükség komoly változásra. Az illető két füle között. A szilveszter, egy új évszám (2009 helyett 2010), egy új naptár önmagukban nem fognak komoly változásokat kiváltani, mert ezek külső tényezők.
Komoly változásokhoz néha hirtelen tudatossági-szint ugrásra van szükség, egy elemi erejű rádöbbenésre, ami – tisztelet a kivételnek – a legtöbb embernél akkor következik be, amikor egy rossz szokás már „annyira fáj” és a károkozás annyira nyilvánvaló, hogy már nem lehet a szőnyeg alá söpörni.
Például: nemrég egy vállalkozóval beszélgettem és említette, hogy azóta tette szokássá, hogy lazább tempót diktáljon, amióta átesett egy infarktuson. Előtte két céget vezetett és közben házat is épített. Ebből a hajszából egy infarktus ébresztette fel. (Nem az új év.)
Ismerek olyant is, aki a sok kávétól erős rosszulléttel járó tachycardiás állapotba került (kórosan magas pulzusszám), ami kiváltotta nála az elhatározást, hogy több kávét nem iszik. Azóta soha nem is ivott, pedig korábban „nem tudott létezni” kávé nélkül.
Vagy valaki akkor kezdi „többet ésszel és szívvel, mint túlórával” építeni a karrierjét, amikor egyszer csak későn este az üres lakásba érkezik – a felesége gyerekekkel együtt elköltözött, mert elege lett abból, hogy a férj a túlórák miatt már szinte csak aludni jár haza. Talán nem véletlen, hogy annyi vállalati felső vezető – férfi is, nő is - él egyedül.
Van valami, amit sok ember nem tud. Éspedig: a tartós változáshoz erős érzelmekre van szükség. Fent említett példák – infarktus, rosszulléttel járó magas pulzus, a család hirtelen szétesése, amelyek egy ember számára fontos dolog rádöbbenést nyújtó, hirtelen elvesztését jelentik - mind olyanok, amelyek komoly félelmet vagy ijedtséget – azaz erős érzelmeket - váltanak ki az emberben. Az ilyen erős érzelmek azok, amik az átélt tapasztalatot rögzítik az agyban. Ezek azok, amelyeknek köszönhetően tapasztalati tanulás történik. Tehát: a változás tartóssá tételéhez erős érzelmek kellenek.
Megismétlem: E-RŐS ÉR-ZEL-MEK.
Ilyen esetekben az ember két füle között tényleges változás történik. Amíg nem jelennek meg az erős érzelmek, addig nem történik változás. Ez a tényleges változás magában az agyban, az újonnan kiépült neuron-pályák formájában történik – és az új neuron-pályák már automatikusan hozni fogják az új cselekvési formákat és velük a tartós változásokat.
Természetesen nem csak erős, negatív érzelmek tudnak változást kiváltani. Erős, pozitív érzelmek ugyanúgy. Egy komoly sikerélmény, amit én adok magamnak, szintén változás-erősítő hatású.
Például megpályázok egy számomra szinte elérhetetlennek tűnő állást, és – bár végig kétségek mardosnak, hogy vajon sikerülni fog-e, vajon megkapom-e a kért, nekem nagyon magasnak tűnő fizetést – végül megkapom az örömteli értesítést: elfogadták a pályázatomat és felvettek a kért fizetéssel. A jó hír hallatán örömmámorban úszom – és ez is egy olyan, erősen pozitív érzelmi állapot, ami az egész tapasztalatot – a pályázási folyamat minden lépését és végül az értesítés emlékét – tartósan rögzíti az agyamban.
Megismétlem: E-RŐS ÉR-ZEL-MEK.
Vagy aki egyedülálló és párkeresési üzemmódban van, mondjuk randit kér valakitől, akiről első blikkre azt mondaná, hogy az őt úgyis visszautasítaná. Aztán – csodák csodája – a kiszemelt személy igent mond és örömmel fogadja a meghívást. Sikerélmény!
Egyszer egy szemináriumi résztvevőm, egy fiatalember a félelmek legyőzésével kapcsolatban mesélte, hogy mennyire félt randit kérni egy lánytól, aztán összeszedte magát és tett egy bátor lépést a lány felé, mire a lány nagyon bátornak nevezte őt, mondván, hogy látja, hány fiú pislog rá félénken és nem mernek kezdeményezni. Még ha egy ilyen esetben a randi nem is ismétlődne meg, a puszta kezdeményezés ténye, a félelem ellenére való cselekvés – főleg, ha eléri a kívánt eredményt – biztosítja a pozitív érzelmeket, amelyek további megerősítést adnak az újbóli cselekvésre.
Megismétlem: E-RŐS ÉR-ZEL-MEK.
Ezért is nagyon fontos, hogy döntsem el, hogy szeretni fogom magam életem végéig és az önmagam iránti szeretet jeléül adjak magamnak minél több sikerélményt! Amikor megvan a sikerélmény, megvannak a belőle származó pozitív érzelmek, a tapasztalati tanulás nagyon erős – és az agyban rögzült sikerélmény további sikerekhez fog segíteni.
Újévi fogadalmak helyett erre van szükség – önmagamnak adott sikerélményekre és a belőlük származó pozitív érzelmekre, az év bármely napján. Semmi nem segít úgy sikerre, mint maga a siker!
Életem egyik legnagyobb sikerélménye az volt, amikor friss diplomásként Kolozsvárról egy hátizsákkal, két bőrönddel, némi készpénzzel, relatív jó angol nyelvtudás birtokában átjöttem Budapestre úgy, hogy csak minimális segítségre - ideiglenes lakhatás - számíthattam barátoktól, ismerősöktől, és végül állást kaptam egy multinacionális tanácsadó cégnél. Amit az állás sikeres megpályázása során és után átéltem, olyan erős pozitív élményt adott, amire a szárnyalás szó enyhe kifejezés és mostanában jöttem rá, hogy azóta is egy hasonló élményre vágyom.
Mi itt a lényeg: ezt a sikerélményt én adtam magamnak. Voltak legyőzni való félelmek, voltak megtorpanások, voltak hátráltató tényezők, voltak elbizonytalanodások – több hónapon keresztül. Az erősen negatív érzelmekkel való megküzdés – igen, mertem velük szembesülni - és a pozitív érzelmeket biztosító sikerélmény egy teljesen más tudatossági szintre segített – ami megerősítést adott a további sikerekhez. (Az egész történetet részletesen leírtam a könyvemben – megjelenés januárban.)
Talán nem meglepő, hogy az elhatározás, hogy nekivágok egy ilyen kalandnak, szintén nem újévkor született…
Hozzál felelős döntést a negatív, hátráltató érzelmekkel való szembenézésről. Vállald be őket, cselekedj a gátló érzelmek ellenére minél gyakrabban, hosszú távon adj magadnak minél több sikerélményt (önszeretet!) és néhány év után teljesen fölöslegessé válnak az újévi fogadalmak…
Szerző: Boér Tamás
2009. december., www.harmonet.hu, "Karrier" rovat
2009. december 26., szombat
Karácsonyi példabeszéd helyett
Gondolatok Böjte atyától...
"Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek - hiába árvák - ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is egy családból, ahol az apuka, anyuka élt, de tudtam, hogy egy garázsban hajléktalanok, teljesen lecsúszott egzisztenciák, nem erőst akartam hazaengedni őket, de ők mégis kérleltek. Gondoltam, elviszem és este visszahozom őket. Délután 3-4 óra körül elmentem értük, mert korán sötétedik, már félhomály volt. Nem volt bevezetve a garázsba a villany, két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyerek az anyukához bújva, a plafonon a lehelet kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek mint egy-egy gyémánt csillogtak. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt, sötét volt. Az apuka állt az ágy mellett, tördelte a kalapját, az anyuka nyakában csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy "Gyerekek, gyertek, öltözzetek, megyünk vissza Dévára!" Ők persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor belefér egy ilyen intézeti karácsonyba. És akkor az egyik kisfiú azt mondta: "Atya kérem, mi nem ünnepelhetnénk itthon, anyukámékkal?" Éreztem, hogy megáll bennem valami.
A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más.
És messzemenően az édesanya volt a nyerő!
És akkor én azt gondoltam, hogyha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom...
"Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek - hiába árvák - ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is egy családból, ahol az apuka, anyuka élt, de tudtam, hogy egy garázsban hajléktalanok, teljesen lecsúszott egzisztenciák, nem erőst akartam hazaengedni őket, de ők mégis kérleltek. Gondoltam, elviszem és este visszahozom őket. Délután 3-4 óra körül elmentem értük, mert korán sötétedik, már félhomály volt. Nem volt bevezetve a garázsba a villany, két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyerek az anyukához bújva, a plafonon a lehelet kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek mint egy-egy gyémánt csillogtak. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt, sötét volt. Az apuka állt az ágy mellett, tördelte a kalapját, az anyuka nyakában csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy "Gyerekek, gyertek, öltözzetek, megyünk vissza Dévára!" Ők persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor belefér egy ilyen intézeti karácsonyba. És akkor az egyik kisfiú azt mondta: "Atya kérem, mi nem ünnepelhetnénk itthon, anyukámékkal?" Éreztem, hogy megáll bennem valami.
A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más.
És messzemenően az édesanya volt a nyerő!
És akkor én azt gondoltam, hogyha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom...
"Az marad tiéd, amit másnak adtál,
csak az a szép, mit másnak megmutattál,
csak azt tudod, mit másnak tanítottál,
és nem fázol, ha volt kit betakartál."
csak az a szép, mit másnak megmutattál,
csak azt tudod, mit másnak tanítottál,
és nem fázol, ha volt kit betakartál."
2009. május 28., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
